PRO CULTURA URBIS

Elhunyt Palotai Zsolt, az egyik legismertebb magyar DJ.

Palotai Zsolt, a DJ Palotai néven ismert lemezlovas, 62 éves korában elhunyt – írja a Magyar Hang. A Facebookon több barát és kolléga emlékezett meg a legendás DJ halálhíréről, sokan őt nevezték a hazai szakma legnagyobbjának és az underground egyik motorjának.

Palotai a 90-es évek elejétől fontos szereplője a magyar zenei életnek. A rendszerváltás idején a Tilos az Á Klub művészeti vezetőjeként tevékenykedett, majd a Tilos Rádió zenei főszerkesztőjévé vált.

Az apja Palotai Károly volt, aki öt éve elhunyt olimpiai bajnok labdarúgó és játékvezető.

Palotai Zsolt tegnap, azaz halála napján kapta meg a Pro Cultura Urbis díjat a fővárosi kultúra gazdagításáért (Papp Gábor Zsigmond filmrendező és Rozgonyi-Kulcsár Viktória kulturális menedzser, a Jurányi Ház vezetője mellett). A díj közleményében kiemelték, hogy Palotai neve összefonódott a magyar underground zenei élettel, harminc éve a szakma meghatározó szereplője, az ország legnagyobb zenei kitekintésű DJ-je.

Az RTL.hu-n nemrég jelent meg egy interjú a lemezlovas Palotaival. Ebben Palotai többek között azt mondta, hogy a mai zenékből az ember azt érzi, hogy nincs jövő, így sokkal szomorúbbak, mint mondjuk a kétezres évek zenéi. De nemcsak a zenében, hanem általában is jellemző ez a sötét hangulat.

Én mindig azt gondoltam, hogy az én életemben három dolog sose fog megváltozni, a rendszer meg az oroszok és az időjárás. Amikor kérdezik, hogy mit csináltunk ’89 előtt, akkor azt szoktam mondani, hogy vártuk, hogy teljen az idő. Mintha most is ezt érezném. A különbség annyi, hogy akkor annak ellenére, hogy azt gondoltam, sose fog ez megváltozni, mindig egy kicsit jobb volt, tehát mentünk ki belőle. Most még mindig megyünk befelé, és nem a végét nem látjuk, hanem szinte semmit, tehát még a fényt sem az alagút végén

mondta

Beszélt arról is, hogy mióta a Tilost hozzá kötik, nincs túl sok lehetősége játszani, bár ebben része van annak is, hogy mostanra kivándorolt a közönsége fele, és alig maradt olyan hely, ahol játszani lehetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrisebb hírek

Közösségi média


Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Intuit Mailchimp

Időjárás

BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Ads Blocker Detected!!!

We have detected that you are using extensions to block ads. Please support us by disabling these ads blocker.

Powered By
100% Free SEO Tools - Tool Kits PRO