Forrás: TikTok

Budapesten egy részeg olasz férfi halálra gázolta a fiatal nőt a megállóban. Az eset után a férfi elkezdte összeszedni a letört alkatrészeket. Most pedig elítélték a történtek miatt.

Idén február 19-én éjjel Budapesten, a VIII. kerületi Harminckettesek terénél egy olasz férfi autójával a villamosmegállóba sodródott, és elütött egy 23 éves magyar nőt, aki ott várakozott. Sajnos a baleset következtében a nő életét vesztette. A 41 éves F. Manuelét szerdán öt év börtönre ítélték, bár a döntés még nem jogerős. Erről a Blikk is beszámolt.

Az olasz férfi vádirata szerint részegen, a megengedett sebességet túllépve, 94-99 kilométer/órával haladt a József körúton a Blaha Lujza tér irányába. Azonban az autó vezetője elaludt a volán mögött, és nem követte a forgalmi sáv vonalvezetését. Ennek következtében nekiütközött a bal oldalon található villamosmegálló járdaszigetének, utasvárójának és az ott tartózkodó áldozatnak. Sajnos az áldozat a villamossínekre zuhanva életét vesztette.

A férfi szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon elismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őszintén sajnálja, ami történt. A férfi Magyarországon egy tehenésztelepen dolgozott, ahol többek között fejőgépek karbantartását végezte.

Az áldozat családjának jogi képviselője szerint a baleset után a férfi kiszállt az autóból, megnézte azt, majd rágyújtott egy cigarettára. Ezt követően elkezdte összeszedni a földre szóródott alkatrészeket. A kamerafelvételek alapján látható, hogy hat perccel a baleset után a férfi volt a legközelebb a sértetthez, azonban mégsem próbált segíteni neki.

A bíróság nem jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélte a férfit, emellett örökre eltiltották a vezetéstől. A büntetés kétharmadának letöltése után lehetősége van feltételesen szabadulni.

A baleset utáni állapotokról, a roncsról és a helyszínről egy arra járó személy TikTok videója terjedt el.

@elviscsakanycsaba

♬ eredeti hang – Elvis Csaba Csákány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrisebb hírek

Közösségi média


Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Intuit Mailchimp

Időjárás

BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Ads Blocker Detected!!!

We have detected that you are using extensions to block ads. Please support us by disabling these ads blocker.

Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock